Desmond Childdal tér vissza Bonnie Tyler!

A bonnietyler.com értesülése szerint 13 vadonatúj country-rock dal kap helyet Bonnie Tyler hamarosan megjelenő albumán, amelynek munkálatai hamarosan befejeződnek Nashvillben. Az új korong várhatóan a nyár folyamán már a boltok polcaira kerül  illetve az online zeneáruházakban is elérhető lesz. A producer David Huff, a dalszerzők pedig többek között Frank Meyers és Desmond Child! Továbbá egy duett is felkerül a lemezre, Bonnie ugyanis egy nagy rajongójával, a szintén énekes és többszörös Grammy díjas counrty énekessel, Vince Gill-el énekel közösen.
A dalok várhatóan április elején kerülnek a keverésre és tökéletesítésre és várhatóan már a nyár folyamán kiadásra kerül. Az albumnak még egyenlőre nem adtak meg címet, de annyi biztos, hogy zeneileg visszatér Bonnie korai karrierjének gyökereihez vagyis igazi country és rock egyvelege lesz hallható.

Desmond Child és Bonnie utoljára 1988-ban dolgoztak együtt és mindössze 5 hét alatt elkésztették a Hide Your Heart című nagylemezt aminek maga Desmond volt a producere. Több mint 20 év elteltével most ismét Bonnie Tylerrel dolgozik és remélhetőleg a közös munka meghozza gyümölcsét. Desmond több tucat listavezető slágert írt, több énekest is az Ő által írt és komponált dalok repítettek magasba. Desmond Child egutóbb Meat Loaf új albumára írt dalt illetve Alice Cooper nagy visszatérő lemezén is közreműködött, de írt már dalt napjaink olyan fiatal tehetségeinek is, mint Shakira, Tokio Hotel, Katy Perry vagy Mika.


Megjegyzések