Meat Loaf együtt énekelne Bonnie Tylerrel?

Nemrég megjelent egy mélyinterjú Meat Loaffal, a heavy metal zene úttörőjével akinek első albuma még 40 év elteltével is minden idők 10 legnagyobb példányban eladott albuma között szerepel. 

A nagy fasírt hamarosan egy karácsonyi albummal jelentkezik és  Hot Holiday címmel kerül majd a boltokba a valószínűleg a tőle megszokott rock stílusban előadott karácsonyi dallamok. Jövőre azonban már egy új stúdióalbummal lepné meg rajongóit ráadásul Jim Steinman közreműködésével.

A páros legutóbb a Bat Out of Hell III. The Monster is Loose című lemez készítésekor dolgozott  együtt, de akkortájt Jim rossz egészségi állapota miatt sokat csúszott az album megjelenése. Jim Steinman viszont most sem bízza a véletlenre és egy bomba slágerrel indítja az első kislemezdalt. A Braver Than We Are című mega-slágerét a kilencvenes években írta a Vámpírok bálja musical zenei alapjába. A darab amerikai változatában énekelték csak el az eredeti szöveggel, ahol maga a musical csúfosan megbukott, ám Németországban és Ausztriában továbbá Magyarországon is elsöprő  sikerrel futott és fut jelenleg is, hiszen a budapesti előadások száma a múlt hétvégén elérte a 200-at! A magyar változatban a dal több részből áll. Az első fele a "Kint vár az élet", majd a "Vérpiros csizmák" és végül a "Fohász". 

A dal demo változatát Elaine Caswell amerikai énekesnővel (Bonnie háttérénekesnője a Hide Your Heart albumon)  készítették el illetve készült egy Steven Bartonnal közös duett verzió is, ami közel 9 perces. A néhai Steven Barton egyébként minden idők legjobb Von Krolock grófot alakító színésze volt a Vámpírok bálja történetében. A Braver than We Are tehát most Meat Loaf hangján csendül fel újra a stílusosan Brave & Crazy címre keresztelt albumán.

Olyan kérdés is feltevődött az interjúban, hogy a híres háttérénekesek közül kivel dolgozna a következő lemezen, netán Ellen Foleyval vagy Karla DeVitoval? A válasz így hangzott: "Karla DeVito-t megkapom, és majd beszélek Jimmyvel (Jim Steinman) hogy Bonnie Tylerrel vagy Lorraine Crosbyval akar e dolgozni." 

Így mivel maga a Braver Than We Are is duett, nem kizárt, hogy akár Bonnie Tyler is közreműködne benne. 

Tehát ezek szerint Jim Steinman döntheti el, ki legyen ennek a hamarosan elkészülő, nagyszabású albumnak a női hangja. Továbbá arra a kérdésre, hogy Bonnie Tyler is jelen volt e a stúdióban a Kiss is a terrible thing to Waste című dal felvételé, Meat Loaf sajnos nem emlékezett. 

Ki lehet esélyes:

Karla DeVito: amerikai énekesnő, Meat Loaf debütáló, Bat out of Hell című albumán vokálozott illetve a koncertjein is ő volt a fő vokalista és duettpartner a 80-as évek végéig.

Ellen Foley: önállan is jelentek meg dalai mérsékelt sikert aratva. Többször dolgozott Meat Loaf és Bonnie Tyler lemezein. Legismertebb vokál szerepe a Holding Out for a Hero-ban volt de Meat Loaf, Jim Steinman, Bonnie Tyler és Ellen 3-3 dalaiból is készült válogatásalbum a Sony jóvoltából Meat Loaf and Friend címmel. 

Lorraine Crosby: művésznevén Mrs. Loud, akinek a 12 perces I'd Anything for Love című dalból 3 perc jutott, de az bőven elég volt, hogy megismerje az egész világ. A Bat out of Hell II. Back into Hell albumon vokálozott, de sem a videoklipben sem a koncerteken nem szerepelt Meat Loaffal. Az élő fellépéseken Patty Rousso vette át a helyét. 

Bonnie Tyler: hírneve miatt is esélyes illetve mert a rajongók már két évtizede várnak egy közös alkotást ettől a két nagyszerű művésztől.

És most íme a videók:

 
Elaine Caswell demo verzió



Vámpírok bálja verzió, Budapest


Megjegyzések